Ismerkedős játék

Ennek a közel egy órás játéknak a lényege a férfi és női energiák áramlásának a megérzése, ismerkedés, önismeret.

Igen, az önismeret is benne van, hiszen régi titok az, amit Jung (az egyik legnagyobb pszichológus volt) felfedett, hogy mindenkiben ott lakik a férfi és a nő (anymus-anyma), és ez alapvetően meghatározza a másik nemhez való viszonyunkat is. (Erre mondták a görögök: “Amint bent, úgy kint.”) És hogy még egy bölcsességgel ráfejeljek az eddigiekre: egymás tükrei vagyunk.

Lesz olyan része is ennek a “játéknak” (ami persze maga a valóság), amikor némán figyeljük a másikat, rajta keresztül pedig magunkat, a bennünk létrejövő érzéseket, érzeteket, és lesz olyan, is, ahol Dj segitségével és az én vezetésemmel bevetjük a klasszikus rapid randis elemeket, és 2- 3 percet beszélgethetnek is egymással az erre nyitottak. A karszalag száma és szine mindenképpen meghatározó lesz.

Úgy gondolom , hogy ebben a játékban csak nyerni és kapni lehet, mennél nyitottabb valaki, annál többet.

Hogyan zajlik Soma Ismerkedős játéka?

Az est folyamán 10 és 11 között lesz az ismerkedős, játszós rész, amiben tantra randis és rapid randis elemek is lesznek, de nem hagyományosan, hanem olyan “som(m)ásan”. Ez a következőket jelenti:

Semmiképpen nem szeretném azokat a számomra túl direktben zajló radid-randis elemeket bevenni, amikoris egy egymás számára ismeretlen férfi és nő megáll egymással szemben, és kapnak X percet, hogy szabadon beszéljenek magukról. Ez elsülhet jól is, de egy nagy bénázás is lehet belőle, ahol teljesen érdektelen információkkal bombázzák a másikat, miközben feszengenek, kellemetlenül érzik magukat. Én valódi információkat fogok átadni ( melyek érdekesek, tanulságosak, és tanitóak), illetve párkapcsolati témában kérdéseket teszek föl, amivel eszmecserét szeretnék kialakitani a jelenlevők között.

A következőképpen képzeld el a helyzetet. A női zenekarommal való koncert után (ami a Picasso Point fönti részében lesz), akik szeretnének ismerkedni és játszani, azokkal lemegyek az igen tágas lenti részbe. Aki a játékben nem vesz részt, az fönt marad, és kellemes muzsikákat hallgat a barátaival. ( 11-kor már a DISCO kezdődik, egy kiváló női Dj, -Dj Viki – fog minőségi zenével mulattatni, utaztatni.) Szóval, 10 órakor lemegyünk a lenti térbe (voajőrök, bámészkodók kizárva, aki lejön, az játszik is), és adott módon egymással szembe lesznek állitva férfiak és nők (ha nem egyformán lesznek a nemek, akkor nyilván, ahogy kijön a lépés.) Bármely embertársunktól kaphatunk olyan információt, ami előrevivő ,új meg – és rálátásokat hozhat az életünkbe. Ez az egész eszme-csere pedig úgy fog indulni, hogy én néhány percben röviden feldobok egy témát, egy megállapitást, vagy elképzelést, tényt vagy kérdést, amivel aztán, mint egy feldobott labdával már könnyü és természetes játszani.

Néhány beszélgetést elinditó téma:

- A néhány éve megjelent igen népszerü könyvnek, a “Mért hazudik a férfi és mért sir a nő?” irói, mint pszichológusok azt kutatták éveken át, hogy a nemek hazugságainak mik lehetnek a fő motivációi, és egyáltalán milyen tipusú hazugságok léteznek.

A könyv irói (Barbara és Allan Pease) szerint a hazugságnak négy alaptipusa van :kegyes, jóindulatú, rosszindulatú és álnok. (Ezen belül több fajta van még, pl. a megtévesztő hazugság, melynek két fő fajtája: az elhallgatás és a meghamisitás.)

A hazudozókat is tipusokba sorolják: két fő tipusa a természetes és a nem természetes hazudozó. Ez utóbbinak a legveszélyesebb fajtája a romantikus hazudozó.

A pszichológusok azt állapitották meg, hogy a nők hazugságai mögött a fő motiváció a tapintat, a másiknak jót akarás, az úgynevezett “kegyes” hazugságok.

A nők nagytöbbsége azt állitja, hogy a férfiak hazudnak többet ,a tudományos kisérletek és kutatások azonban állitólag azt mutatják, hogy a két nem nagyjából ugyanannyiszor hazudik, amiben viszont eltérnek, az a hazugságok tartalma. Nagytöbbségében a nő azért hazudik, hogy a másikban jó érzéseket váltson ki, a férfi viszont azért, hogy jobb szinben tünjön föl. És ami számomra a különleges ez utóbbi megállapitásban, hogy a férfinek ez a jobb szinben való feltünés többnyire nem is a hosszútávú választásért való, csupán a pillanatnak szól. Tehát hogy az adott pillanatban minél nagyobbnak, nagyszerübbnek élhesse meg magát. Neked erről mi a véleményed?

- Mi az, amit nehezen tolerálsz, fogadsz el a másik nemtől, az alapvető negativ emberi viselkedéseken és tulajdonságokon kivül, mint a becstelenség, szeretetlenség, inkorrektség, az empátia és segitőkészség hiánya. Tehát mik azok a tulajdonságok, amik ezeken kivül a férfi/nő nimbuszát, tekintélyét előtted lerombolják?

Amitől számodra nem lehet “igazi” férfi vagy nő valaki?

- Mi a véleményed arról, hogy még a közelmúltban is az volt a közfelfogás, hogy “asszonynak hallgass a neve”, a “férjem az uram”, “egy nő türjön, viseljen.” Hiszen mindez azt jelentette, hogy a férfi és a nő nem egyenrangú. Te mit gondolsz erről, és egyáltalán az egyenrangúságról?

- Hiszel-e abban, hogy bárkit is választ az ember, előbb-utóbb úgyis jönnek a problémák, más szóval (tudatosan): a megoldandó feladatok, melyek mindenképpen a bennünk levő hozott mintáinktól (amit akarva-akaratlanul a szüleinktől, őseinktől hozunk, másolunk) függnek? (Igy a másik ember a mi tükrünk lesz.) Szóval bárkivel is élünk, a hozott negativumok úgyis följönnek. Szerinted?

- Maradtak-e szerinted klasszikusan férfi és női szerepek a XXI.sz.-ra? Hiszen ma már nem csak a férfi a családfenntartó, és nem csak a nő veszi ki a részét a házimunkából. Mi az, ami szerinted mégis inkább az egyiktől, vagy másiktól öntermészeténél fogva elvárható lenne?

A jövőben várjuk az eszme-csere ötleteket a .. Fórumba?

Kérlek oszd meg velünk, ha van olyan kérdésed, melyről szivesen hallanád a másik nemet nyilatkozni, vagy olyan értékes gondolatod (akár idézet is lehet), mellyel a többiekenek szeretnél adni!

Hozzászólások lezárva.